Pályafutásomat Debrecenben kezdtem. Szüleim észrevették, hogy gyermeki játékaim közé tartozott a házizenélés. „Szájtrombitán”, játékzongorán, xilofonon és a nagyszekrény oldalán (azt nagydobként használva) korabeli slágereket adtam elő. Beírattak a Péterfia utcai Zenei Általános Iskolába. Utólag belátom, nagyon hasznos volt. Már nyolcadikban megalakítottam első zenekaromat, a PLUTO-t, amelyik előtte a MÉ-SZA-CI-CSO (Mészáros Bandi, Szálkai Sanyi – Szaki, Felkai Miki – Ci, és Vámos Attila – Csosz) névre hallgatott. Azután jöttek a középiskolák: Fazekas Gimnázium, Dienes szakközép és a végén a Landler szakközép… Ne röhögj! Kivételesen nem én vándoroltam, hanem a komplett iskolánk került új és újabb helyekre, mivel a neve is kísérleti szakközép volt…
A Fazekasban is csináltam egy zenekart és nagyon büszke voltam, hogy a harmadikosok nem fikáztak le. A banda egyik tagja Petrohay Feri volt, aki már akkor harmadikba járt és a szárnyait bontogató Cserhalmi Gyuri osztálytársa volt. Játszottunk is néhány „osztálybulit” (klubdélután 5-10-ig) a „nagyoknak”. Aztán a Dienesben folytattam, ahol már a hangzatos KINGSTONES nevet találtam ki. Ebben a felállásban már benne voltak az általános iskolai zenekarom tagjai. Már Dienesbe jártam, amikor megkeresett egy nálam idősebb zenészekből álló banda, a RANGERS zenekar. Bevettek kísérő gitárosnak, majd szólista lettem.
1969 őszén megszületett egy új banda. Ez a mai napig működő zenekar a LUX volt.
Az alapítók Pikó Sanyi, Tikász Sanyi, Felkai… És csak CREAM meg a HENDRIX! Keménység és minőség! Ez volt a jelszó! Aztán változott a jelszó, mert jött a katonaság. Szerencsémre Debrecenben katonáskodtam. A Bocskai laktanyában (OLP, ez nagyon titkos!) a kultúra terjesztése érdekéban a főnökök létrehoztak egy RADAR Beat nevű bandát és ide rendszeresen bevonultattak ismert debreceni „tehetségeket”. Elődöm volt pl. Heller Tamás, aki a Vidám Színpadnak jelenleg is tagja. Miután bevonultam, azonnal próbálni kellett, mivel kész volt a banda. Cél a Salgótarjáni Országos Pop-Rock Fesztivál és oda el kellett jutni. (Ez parancs volt…) Eljutottunk, több forduló után a döntőbe. Ott találkoztam következő „amatőr” versenyzőkkel: Delhusa Gjon, Bódi Magdi, APOSTOL, Eszményi Viki, KORONG. Nos, ebben a mezőnyben ezüst diplomát kaptunk Hacsaturjan Kard Tánc c. feldolgozás (eredetileg Love Sculpture) előadásáért…
Miután leszereltem, visszatértem a jó kis civil életbe és 1973-ban magalakítottam az „új LUX-ot”. Makranczi Béla ének, Nagy-Istók Laci (Zicsi) basszgitár, Pikó Sanyi dob, és én, szólógitár. Ez már ütőképes banda volt. Eljutottunk az ország több pontjára. Közben nagy megtiszteltetés ért, mert meghívtak a Debreceni Jazz Együttesbe gitározni, ahol Dr. Kiss Ernő, zongorista, zenekarvezető és Mátyás Feri dobos voltak az „újítók”. Ekkor jutottam el Spanyolországba, a San Sebastian-i Jazz Fesztiválra.
1974-ben a LUX átigazolt Seicher Tibi doboshoz és ez lett az ASTOR zenekar.Itt egy évet nyomtam, de ekkor már nagyon izgatta a fantáziámat, hogy „pesti” zenész legyek.
Ekkor jött a lehetőség: az APOSTOL zenekar éppen gitárost keresett… Felmentem próbajátékra és láss csodát: felvettek az Apostol zenekarba gitárosnak! 1975. január 2-től pesti lakos és hivatásos beat zenész lettem. Bejártam Magyarországot és a fél világot, ami az akkori „cocialista” rendszerben nagy szám volt. Sokat koncerteztem és lassan „profivá” váltam. 1975 és 1988 között lemezfelvételeken együtt zenélhettem az LGT-vel, Kovács Katival, Máté Péterrel, Sass Szilviával, Stúdió 11-gyel, Dés Lacival, Presser Gáborral, Zalatnay Sacival, Varga Mikivel, Deák Bill Gyuszival. Visszatérve az időben,.1980-ban átigazoltam a COLOR-ba. Itt aztán megjelenhetett a gitározásom teljes mértékben. Nagyon élveztem ezt a zenét, Bokor Attila, Tibi és Gyula társaságában. Jó nóták születtek: Féltelek, Arról jöttem én, Segíts, Bűvös kocka, Vallomás, Jöhet egy új felvonás… Jött is! A COLOR megszűnt ’84-ben, a Bokor fiúk külföldre távoztak. Akkor ez nem volt sima ügy.
Aztán létrejött a SU\COLOR (ezt sokan nem értették, pedig a per jel azt jelentette, szu per color, mégis sucolornak mondták). Próbálkoztunk, de nem sikerült igazán bekerülni a vérkeringésbe. Közben F F MIKI néven csináltam gitárzenéket a Magyar Rádióban. 1986-ban megcsináltam az első GITÁRPÁRBAJ-t a Petőfi Csarnokban, 2.000 ember tombolt.
’87-ben Bencsik Sanyi (Samu) gitáros külföldre távozott, Deák Bill Gyuszi meghívott a bandájába Samu helyére, amíg visszajön... Jólesett bluest játszani. Sajnos Samu pár hónappal később meghalt. Egy évet játszottam a Deák Bill Blues Band-ben.’88-októberétől külföldön „vendéglátóztam”, Dánia, Hollandia, Svédország, Anglia, Svájc… Közben csináltam két hangszeres szóló lemezt 1988 F F MIKI, A Magyar Tenger és 1991 Baby Jazz címmel.
1994-ben összehoztam a Felkai Blues Brothers-t, majd 1997-ben Felkai Jam-re változtattam a zenekar nevét. 2001-ben megjelent a Felkai Jam CD-je. Néhány éve újra együtt zenélek régi bandámmal, a LUX zenekarral és tagja vagyok az Ice Cream Blues Band zenekarnak is. Megtisztelő számomra, hogy Bergendy István zenekarában mint gitáros, állandó vendég lehetek.
Röviden ennyi, amit eddig zenélgettem. Most 2012-ben, éppen legújabb zenekarommal, a Fantomasszal próbálok, hogy megjelenjek a rockzene zavaros vizein… De ki tudja, mi jöhet még…
És jött!
2013-ban megcsináltuk a Fantomasz első 5 dalos CD-jét. Mr. Joe énekelte fel. Azóta Joe visszament Svédországba.
2015-ben elkészült és megjelent életem III. szóló lemeze. Pontosan a születésnapomon vehettem a kezembe! Ilyen csak egyszer történhet meg, de így volt!
2016 decemberében az Új Taurus tagjaként, a MOM színháztermében koncertet adtunk Radics Béla dalaiból. Nagy siker volt. DVD készült, ami 2018-ban megjelent.
A Fantomasz új énekese Csákvári Laci lett. 2017-ben vele készült el a második CD. Több koncertet lenyomtunk a Fantomasszal, pl. Debrecenben, a felújított Nagyerdei színpadon. Szuper volt.
Új hangszerekkel és új gitár alapokkal leptem meg magamat Ezeket megnézheted a képek között.
2017-ben létrejött a III. GITÁRPÁRBAJ. A Barba Negra Music Klubban nagyon jól sikerült a koncert, CD és DVD is készül belőle, 2018 őszén már kézbe vehetted!
2018 tavaszán a Panta Rhei vendége voltam az A 38 hajón és Debrecenben, Szuper jó buli volt!
A Felkai Jam „pihen”, de 2019-ben új dalokat írok… CD is készül az anyagból.
2019-ben szeretném megcsinálni a zenei pályám „összefoglaló” koncertjét…
2019-ben talán lesz Color koncert, ami nagyon fontos lenne, hiszen 1984-ben váratlanul megszakadt a zenekar létezése. De addig is, „Jöhet egy új felvonás!”
2022
2019
2019
2018
2017
2016
2015
2013
2011
2002
1999
1999
1999
1998
1997
1996
1994
1991
1990
1988
1987
1981
1978
1975